Remélem csodálatosan telt az Ünnep, mindenkinek meghozta a régóta várt nyugalmat és meghittséget a karácsonyfa alá, és emésztést segítők nélkül viseltétek a többfogásos „egyéligyál” köröket szeretteitek és barátaitok körében. 

Nálam általában Karácsonykor mindig benyomódik egy gomb, olyan eseményeket élek meg és látok magam körül is, amely előhoz egy mélyen rejlő, még meg nem gyógyított vagy szőnyeg alá sepert gócot … idén sem volt ez másképp. Szeretnék ma Nektek az ÖN/bizalomról írni pár sort, amely az én történetemből született.

Jelenlegi életem nagyobb „feladatai” között ott van ez a kérdéskör, a bizalom, sokatokhoz hasonlóan gondolom. Értsétek ezt minden irányban, bizalom magam felé és bizalom mások felé. A körülményeket megteremtettem hozzá szépen, csak nehogy olyan egyszerű legyen ez. :) Gyermekkorom a legnagyobb jóindulattal sem volt mesébe illőnek mondható. Nem ismerhettem meg ezt a fogalmat, nem tanítottak meg rá. Édesapám saját bugyraiba merülő önpusztító ember volt, Isten nyugosztalja őt, édesanyám pedig örült, ha a munka és apu mellett lélegzethez jutott. Az ilyen családi körben a gyerekek szerintem igazából felnevelik magukat, a testvérek egymást. Aztán elindul az élet.

Az ilyen lelkek programként viszik tovább ezt a kialakult „bizalmatlanságot” az egész életútjukra. Egy belső stabil és szeretetteljes önkép nélkül, tudat alatt kivetítik ezt minden területre úgy, hogy észre sem veszik. A párkapcsolataikra, baráti kapcsolataikra, pénzhez való viszonyukra, munkájukra, egyszóval mindenre. Nem bízunk magunkban, ezáltal nem bízunk senkiben sem. Ezután, pedig csodálkozunk, hogy minden esemény igazolja is kivetítésünket. Milyen vicces, nem igaz? :D Hiszen most már mondhatjuk is önigazolásunkat: "Én megmondtam, hogy ez lesz! Én tudtam, hogy ez lesz! Engem mindig elhagynak! Engem mindig megcsalnak! Engem nem szeret senki!" :D Mi teremtünk mindent, minden körülöttünk zajló eseményt, minden körülöttünk megforduló embert, mindent és mindenkit. Mi. Igen. Csak és kizárólag MI vagyunk a felelősek a körülöttünk folyó mindenségért.

Nekem a legtöbb ilyen buktatóm a párkapcsolataimban jött, ezek voltak a tanítóim, de úgy tűnik még mindig nem tanultam meg a leckét :) nem baj, ami késik, nem múlik, már klasszisokkal jobb vagyok ebben, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. :D Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál. Minden férfi az életemben rányomott a „bizalomhiány” gombomra. Nem bíztam magamban, így nem bíztam bennük sem. Az ilyen típusú embert mardossa az a bizonyos zöldszemű szörnyeteg, a féltékenység. Igen, a féltékeny ember nem jókedvében az, ami. A féltékeny ember, borzasztó önértékelési problémákkal és az önszeretet hiányával küzd. Visszavezethető ez rengeteg dologra, gondolok itt a nem várt gyermek „szindrómára”, a rossz gyermek-szülő kapcsolatra, sok minden állhat a háttérben. De. Ezek mind nem véletlenül történtek, mi választottuk. Azt mondhatom, hogy szinte felesleges keresni az okokat, lehet itt sztorizni, de ez nem fogja megoldani problémáinkat. A MOSTtal kell foglalkoznunk, a jelennel.

Minden kapcsolat más, minden ember más, így nem is lehet ezt általánosítani. Az önszeretet és az ezt hozó önbizalom viszont minden emberben ott van, lelkünk és Isteni valónk hordozza. A lélek alapjáraton szeretve van saját maga által. A bökkenő ott jön, mikor felöltjük emberi „hülyeségeinket”, elkezdődnek a gondok. Elkezdjük mástól várni a szeretetet, elkezdjük függővé tenni a szeretetet … engem akkor fognak szeretni, ha … és ha … és ha … Na ez itt a baj! Mert ez mutatja, hogy magamat is csak akkor fogom szeretni, ha … és ha … és ha …Nem! A szeretet nincs a „ha dolgokhoz” kötve. A szeretet magam iránt csak van. Egyedül, magában, mindentől függetlenül.

Egy igazi társ is így szeret minket, a HA nélkül. De mi ezt nagyon nehezen hisszük el. És amíg meg nem tanuljuk magunkat szeretni, egy mellettünk álló férfinak vagy nőnek sem fogjuk elhinni, bizonygathatja nekünk akármivel, falra hányt borsó lesz az egész.

A társunknak is nagyon nehéz ez. Gondoljátok el, amikor mindent megteszel a párodért, szereted, tiszteled és becsülöd, ő pedig mindannyiszor gyanakvó és hitetlen veled szemben. Mindannyiszor azt érzi rajtad, hogy nem érzi magát biztonságban melletted, nem bízik benned. Te mit tennél a helyében? Én nagyon elkeserednék. Az én párom mindannyiszor elszomorodik, amikor nem szavazok neki bizalmat. Megérti, hogy ilyen vagyok, mindent megtesz, hogy segítsen, de tudom, hogy legbelül nagyon rosszul esik ez neki. Hogyan segíthetnék magamon és ezáltal rajta is?

A lényeg, hogy ezt mástól nem várhatjuk el, mert nem is lesz rá képes. Ezt magunknak kell megtanulni, ha mások nem tanították meg nekünk! Szerintem mindenki felszabadultabb és boldogabb egy olyan ember mellett, aki szereti magát és nem arról szól minden egyes perc, hogy bizonygatni kell neki, hogy ő szeretni való. Ez legyen természetes és magától értetődő, hiszen tényleg így van!

Biztosan rengeteg ilyen "hogyan szeresd magad" eszköz van, nem egyet kipróbáltam már én is, sokat is segítettek. Kinek mi jön be, azt csak mi tudhatjuk. Ha tanácsolhatok, akkor azt mondom Neked kedves Olvasó, hogy lásd meg magadban azt a csodás isteni lényt, aki vagy! Tedd magad mindenhol és mindenkor az első helyre, mert más nem fogja ezt megtenni helyetted! Ne büntesd, és ne bántsd magad! Engedd meg a botlásokat és hibákat, emberből vagy! Hosszú az út, de teljesíthető. Gyönyörű vagy. Egyedi vagy. Szerethető vagy. Amikor végigjárod a saját utad Magad felé és megérkezel, azt már nem veheti el tőled senki.

Ölelés: Judit